Bevallom, összecsaptak a fejem fölött a hullámok. Idős Édesapámról én gondoskodom. Nagyon büszke voltam, hogy jól meg van, megmelegíti magának az ebédet, sokszor még el is mosogatott. Igaz, mindig mondta: kislányom kritikával kezeld!
Pontosan egy hónappal ezelőtt, a földön találtam, elesett. Fölállni nem tudott, több mint 4 óra hosszat ült a földön s várta, hogy hazaérjek (mit sem sejtve, én nyugodtan dolgoztam). Mobil telefonja nincs, hallani sem akar róla (már nem biztos, hogy megtanulná a kezelését). Eddig két telefon volt a lakásában, most már három van.
Mentő vitte a baleseti sebészetre, combnyaktörés gyanúval...A jó Isten keze, az Édesanyámé...megkímélte ettől, csak zúzódása volt...Azóta minden szabad percemet nála töltöm...most már van segítségemen is.
Azóta már jól van, a lakásban járókerettel közlekedik...lassan minden visszatér a régi kerékvágásba.
Sikerült egy két dolgot varrnom is!
Messze, Hetedhét országban,
annak is a határában
volt egy erdő, nagy, kerek,
erről mesélek neked.
Csuda nagy volt az az erdő,
égig értek ott a fák,
és a fák között tekergő
patak partján sok virág.
Rátétes technikával készült a mesei háttér.
Ebben a tanévben öten búcsúztak el az óvodától. Nekik készültek ezek a tolltartók.
A három kislánynak katicás anyagot, a két kisfiúnak verdást választottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése